Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Óriási lépés volt a GDP-arányos államadósság 4 százalékpontos csökkentése azon az úton, hogy Magyarország visszaküzdje magát a megbízható adósok körébe - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke szerdán a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Járai szerint a pénzpiacok rendkívül pozitívan reagáltak az államadósság ilyen mértékű csökkentésére, amit a piac beárazott, hiszen a kormány már korábban meghirdette, hogy a magánnyugdíj pénztár megszüntetéséből származó pénzből az államadósságot fogja a csökkenteni. A Fideszhez köztudottan közel álló pénzügyi szakember szerint a piaci reakció épp jó időpontban jött, mert újra kezd bizonytalanná válni a pénzpiac Görögország miatt, és Magyarország még mindig ott van a bizonytalan adósok között.
Járai hangsúlyozta: az adósságcsökkentés mellett a megbízhatóságot nagymértékben javítja, hogy az ország tartaléka 30 milliárd euró körül van, a költségvetés a beígért pályán halad, az államháztartás deficitje nem fogja meghaladni a tervezettet, és mindez hozzájárult ahhoz, hogy nőtt az ország tőkevonzó képessége is.
A műsorban a jegybank felügyelőbizottsági elnöke szólt arról, hogy sok lépés vezet a jó gazdaságpolitikához, köztük az adócsökkentés, a költségvetési kiadás mérséklése, a bürokrácia leépítése, a vállalkozás egyszerűbbé tétele. Vonzóvá kell tenni Magyarországot a befektetők számára, amihez kiegyensúlyozott költségvetés, reformok szükségesek. Az államadósság tartósan csökkentéséhez, a gazdaság tartósan növekedéséhez szükséges lépések történtek meg az elmúlt esztendőben – mondta Járai Zsigmond.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.