Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Orbán-kormány első éve alatt 26 116 céget - a vállalkozások 4,62 százalékát - törölték a cégbíróságok, viszont 45 571 új cég alakult, vagyis 42,7 százalékkal többen kezdtek új vállalkozásba, mint ahányan lehúzták a rolót - közölte a feketelista.hu portál az MTI-vel.
A hivatalos statisztikák jelenleg 585 285 élő vállalkozást tartanak számon. A feketelista tizenkét évre visszamenően kimutatott adataiból megállapítható, hogy 2004 és 2008 között a törölt cégek száma évente még a húszezret sem érte el, viszont 2009-ben 28 304, 2010-ben pedig 27 433 cég nevét kellett kihúzni a listáról.
Egy cég a jogszabályok szerint a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. Erre legtöbbször akkor kerül sor, ha a társaságot felszámolják vagy végelszámolással megszüntetik. A törlés azonban nem jelenti feltétlenül egy cég összeomlását, tevékenységének megszűnését, mert annak oka lehet például a cégforma-váltás, a kiválás vagy az összevonás is.
A nagyszámú új cégalapítást a szakértők elsősorban azzal magyarázzák, hogy a törölt vállalkozások megszűnésük után gyakran „átalakulnak”, új cégtáblával jelennek meg. Más esetekben a munkahelyüket elvesztett alkalmazottak kényszervállalkozóként próbálnak életben maradni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.