szerző:
hvg.hu

Frankerősödéssel indul a hét: az euróval szemben már az 1,1421-es szint környékén járt, ami természetesen megint új történelmi csúcs - írja a Portfolio.hu. A frank a forinttal szemben is soha nem látott magasságokba emelkedett: nem sokkal hétfő reggel nyolc óra után már elhagyta a 237-es árfolyamot is.

Egy hete nem látott mértékű esést szenvedett el az euró a dollárral szemben, a frank ellenében pedig új történelmi mélypontjára zuhant, miután a befektetők továbbra sem látják az európai adósságválság végét - írja a Portfolio.hu.

A piacok ezért nagyon várják már a csütörtökre ígért uniós válságtanácskozást, ahol többek között Görögország kerül napirendre. Emellett természetesen a tengerentúli fejleményekre is figyelnek, hiszen az USA-ban folytatódik az adósságplafon emelése körüli vita, ami múlt héten is befolyásolta a piacok hangulatát.

A svájci frank ereje kezd minden képzeletet felülmúlni, ma hajnalban látványos ugrással indította a kereskedést: a pénteki 1,15-ös szintekről az 1,1420-as szint környékére száguldott, amire eddig soha nem volt példa.

A korábbi álomhatár: 233 Ft
©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

9 méter hosszú, 3,5 tonnás, cápafogú dinoszaurusz maradványait találták meg

Győr, a győztesek nélküli város

Győr, a győztesek nélküli város

„Hiába a csocsóasztal, ha a főnök sosem száll be”

„Hiába a csocsóasztal, ha a főnök sosem száll be”

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben

Az ellenzék újra akarja számoltatni a szavazólapokat Győrben

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

Macron: A török támadásnak azonnal le kell állnia

Macron: A török támadásnak azonnal le kell állnia