Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az idei, módosított 1.184,2 milliárd forintos pénzforgalmi hiány után jövőre 606,4 milliárdra, 2013-ra 594,2 milliárd forintra csökken az államháztartás - önkormányzatok nélkül számolt - deficitje, ez áll a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent kormányrendeletben.
A kormányrendelet a 2011-es tervezet mellett tartalmazza a költségvetés főbb soraira vonatkozó 2012-es és 2013-as irányszámokat. Ebből az olvasható ki, hogy jövőre az államháztartás bevételei 251 milliárd forinttal, 2013-ban további mintegy 270 milliárd forinttal nőnek. Ezen belül a gazdálkodó szervezetek jövőre 30,8 milliárddal, majd 2013-ban 129,2 milliárd forinttal fizetnek be kevesebbet az előző évhez képest a meghirdetett adókedvezmények miatt.
A fogyasztáshoz kapcsolt adókból a tervezet szerint jövőre 105,8 milliárddal, két év múlva 175 milliárd forinttal több folyik be a központi büdzsébe az előző évhez viszonyítva. A lakossági befizetések (amelyek között meghatározó a személyi jövedelemadó) jövőre nőnek 86 milliárddal, 2013-ban viszont 56,4 milliárd forinttal csökkennek a 2012-es évhez képest.
A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból idén 94,5 milliárd forintos bevételt tervezett a kormány, jövőre és 2013-ban ezen a soron már nincs bevételi összeg. Összességében a bevételek a következő két évben nőnek: jövőre 1,9 százalékkal, 2012-ről 2013-ra 2 százalékkal. Eközben a kiadások jövőre 1,2 százalékkal, majd 1,8 százalékkal emelkednek.
A kiadási oldalt vizsgálva az látszik, hogy a fogyasztói árkiegészítés jövőre 9 milliárd forinttal csökken, majd 2013-ra egy milliárd forinttal nő. A lakásépítési támogatások 2012-ben 8 milliárddal, 2013-ban 15,5 milliárd forinttal zsugorodnak. A családi támogatások, szociális juttatások fejezet jövőre 18 milliárd forinttal lesz kisebb a 2011. évinél, 2013-ban viszont már csak mintegy 450 millió forinttal csökken.
A következő két évre a kormány növekvő kamatterhekkel számol, miután az idei évre előirányzott 1.052 milliárd után jövőre 1.100,8 milliárd, 2013-ban 1.189,7 milliárd forint kiadás mehet erre a célra. A kiadási oldalon szereplő közszolgáltatási műsorszolgáltatás támogatására jövőre 6 milliárddal, 2013-ban további 1,9 milliárd forinttal költ többet a kormány.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Hazugságok, szemfényvesztések, jogkorlátozás, téves politikák és lopás. Ez az, ami Fidesz-specifikus.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták az eseményt.