Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Lengyelország is felújíthatja az Oroszországba irányuló zöldségexportot szerdától - jelentette be Gennagyij Onyiscsenko tiszti főorvos kedden Moszkvában.
Onyiscsenko azt mondta, az EU bürokratikus aktatologatása miatt Lengyelorszég e téren egy egész hetet vesztett. "Függetlenül attól, hogy tárgyaltunk, s hogy Lengyelország operatív módon reagált a megjegyzéseinkre, az EU Bizottságának jóváhagyása csak nagy késéssel érkezett meg" - mondta.
Az orosz Fogyasztóvédelmi Felügyelet (Roszpotrebnadzor) május 30-án tiltotta meg a burgonya kivételével az európai zöldségek importját Németországból és Spanyolországból a hasmenésjárvány miatt, és egyben elrendelte az ilyenek kivonását a forgalomból, majd június 2-án kiterjesztette a tilalmat az EU minden tagállamára.
A június 10-én tartott Oroszország-EU csúcs egyik fő témája ez volt, és a felek abban maradtak, hogy az EU minden egyes szállítmányt - közösen kidolgozandó - biztonsági okmányokkal lát el. Azóta a szükséges adatok és iratok benyújtását követően Moszkva június 28-án Hollandiának és Belgiumnak, július 1-én Spanyolországnak és Dániának engedélyezte az export felújítását.
Június 6-án Onyiscsenko bejelentette, hogy újabb nyolc európai országnak engedélyezik az Oroszországba irányuló zöldségexport felújítását, miután benyújtották a szükséges dokumentumokat, és ezek között említette Magyarországot is, de az engedélyezés időpontját nem jelölte meg, és hangsúlyozta, hogy a különleges biztonsági intézkedések egyelőre érvényben maradnak. Július 11-i bejelentés szerint Csehország és Görögország is felújíthatta a szállításokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.