Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Meglepetésre lassult az euróövezeti infláció júliusban - derült ki az Eurostat pénteki gyorsbecsléséből, amelnynek nyomán bizonytalanabbá vált, hogy mikor emelhet kamatot az Európai Központi Bank (EKB).
A júliusi fogyasztói árak 2,5 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a júniusi 2,7 százalék után. Elemzők a júniusival megegyező éves inflációra számítottak. Az Eurostat gyorsbecslésében nem közöl a fogyasztói árak havi változására vonatkozó számokat. Az EKB július 7-én emelt kamatot, idén másodszor, részben a magas infláció miatt, amely meghaladja a két százalék körüli célját.
Az Eurostat júliusi inflációs adata azért is meglepő, mert a legerősebb európai gazdaságban, Németországban ugyancsak nem végleges számítások szerit az infláció három hónapja legmagasabb szintre, 2,4 százalékra nőtt a júniusi 2,3 százalékról, elsősorban a nyersolaj áremelkedés miatt. A szakértők szinte biztosra vették, hogy az EKB szeptemberben 1,75 százalékra emeli az irányadó kamatot a jelenlegi 1,50 százalékról. A nemrég közölt nem végleges júliusi német inflációs adat is alátámasztotta ezt a várakozást.
A júliusi euróövezeti inflációra vonatkozó pénteki adat, illetve az a csütörtöki bejelentés, hogy júliusban romlott az euróövezet gazdasági hangulat indexe, változtatott a szakértők várakozásán, többen most úgy vélik, hogy rövid időn belül kétséges egy újabb EKB-kamatemelés. A majdnem két évig rekord alacsonyan, 1,00 százalékon tartott kamatlábat áprilisban emelte először az EKB kormányzótanácsa.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.