Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Több mint két és félszeresére növelte konszolidált, mérleg szerinti eredményét az első félévben az Állami Nyomda Nyrt. (ÁNY), miközben árbevétele is 10 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a cég kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A nemzetközi pénzügyi szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált, konszolidált jelentés szerint az ÁNY kamat, adózás és kisebbségi részesedés figyelembe vétele utáni konszolidált mérleg szerinti eredménye 452 millió forint volt az első hat hónapban, amely 288 millió forinttal (177 százalékkal) nagyobb, mint 2010 első félévében. A társaság konszolidált üzemi eredménye 520 millió forint volt, 278 millió forinttal - 115 százalékkal - nagyobb a tavalyi első féléves profitnál.
Az Állami Nyomda árbevétele 8,7 milliárd forint volt január-júniusban, amely 10 százalékkal (0,8 milliárd forinttal) haladja meg az előző év azonos időszaki forgalmat. A bővülést a jelentés szerint a stratégiai termékszegmensek árbevételének jelentős növekedése okozza: a biztonsági termékek, megoldások forgalma több mint 20 százalékkal, míg a kártyagyártás, megszemélyesítés árbevétele 16 százalékkal nőtt az első félévben.
Az export árbevétel 2011. első hat hónapjában meghaladta a 2,5 milliárd forintot, az előző évhez képest több mint duplájára emelkedett, az export aránya elérte a 30 százalékot. A változást a romániai akvizíciót követően 2011. február 1-jétől bevont román érdekeltségű GPV Mail Services többlet árbevétele, és az első negyedévben realizált egyszeri projekt keretében történő biztonsági termék szállítás okozza - olvasható a jelentésben.
A konszolidált kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 878 millió forint volt az első hat hónapban, 52 százalékkal nagyobb, mint a 2010. évi bázis időszakban, az árbevétel növekedésnek és a javuló jövedelmezőségnek köszönhetően. A társaság jegyzett tőkéje június 30-án 1,45 milliárd forint volt, az év elejéhez képest nem változott.
Az Állami Nyomda Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzik, a papír a keddi kereskedést 760 forintos árfolyamon, 0,26 százalékos emelkedéssel zárta. A részvények árfolyama az utóbbi egy évben 678 és 806 forint között mozgott.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.