EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az amerikai képviselőház hétfő este elfogadta az adósságplafon emeléséről kötött kompromisszumot.
A képviselők hónapokig elhúzódó, drámai vita után 296-161 arányban döntöttek a vasárnap este megszületett megállapodás megerősítéséről. A oksoláson megjelent és leadta szavazatát a januárban Tucsonban fejbelőtt Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő is. Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője bejelentette, hogy a felsőház kedden délben (közép-európai idő szerint 18 órakor szavaz) majd az emelésről. Elemzők szerint kevés kétség fér hozzá, hogy a megállapodás a demokrata többségű szenátuson átmegy.
Az amerikai pénzügyminisztérium május 17-i bejelentése szerint amennyiben keddig nem születne meg a döntés a 14.300 milliárd dolláros adósságplafon emeléséről, a washingtoni kormány fizetésképtelenné válna. A republikánus többségű képviselőház által megszavazott megállapodás 2013-ig 2 ezer milliárd dollárnál nagyobb összeggel emeli meg az adósságplafont.
Ezzel párhuzamosan egyezség született egy 10 évre szóló, mintegy 1000 milliárd dolláros deficitcsökkentési tervről, amelyet egy további, még jelentősebb megszorítás követ majd. Felállítanak egy kétpárti bizottságot, amelynek feladata, hogy a hálaadás napjáig (november 24-ig) javaslatot dolgozzon ki egy 1500 milliárd dolláros csökkentésről. Ha a testületnek nem sikerül teljesítenie ezt a célkitűzést, vagy a kongresszus elveti az elképzeléseit, akkor 1200 milliárd dolláros automatikus csökkentés lép életbe.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.