Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az SCD csoport eladja a Balaton-fejlesztési Programot, a FlyBalaton repülőteret, valamint a Hunguest Hotel vételi opcióját tulajdonló cégét, a Magyar Turisztikai Holding Zrt.-t.
A Magyar Turisztikai Holdingot egy magyarországi befektetőcsoport vásárolja meg, amelyet a Turisztika Hungária Kft. képvisel - írta keddi közleményében a Jászai Gellért elnök vezetésével működő ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoport. Ugyanakkor a létesítmények üzemeltetését továbbra is a Jászai Gellért tulajdonában maradó és általa elnökölt tóparti szállásadó vállalat, a Balatontourist Zrt. végzi - olvasható a közleményben.
A magyarországi turizmus-fejlesztés három-öt éves távlatban továbbra is jó lehetőség, ezért döntöttek úgy, hogy az idegenforgalmi portfóliót értékesítik ugyan, de az üzemeltetését folytatják - mondta Jászai Gellért. Hozzátette: az SCD ugyanakkor turisztikai portfóliójának átalakítása után tőzsdei bevezetésének előkészítésére, valamint budapesti fejlesztéseinek folytatására koncentrál.
A közlemény szerint már jövőre bevezethetik társaságuk, az SCD REIT papírjait a budapesti börzére. A budapesti fejlesztésekkel kapcsolatban megjegyzik: a pasaréti Akadémia Parkban megvalósuló irodafejlesztések első üteme augusztusban zárul, és a projekt második ütemének indításához is előrehaladott bérlői tárgyalásokat folytatnak.
Az SCD Csoport 2003-ban a balatoni szállásadó vállalatok akvizíciójával indította útjára turisztikai befektetéseit, amely a balatoni kempingekkel, a Balaton-fejlesztési Programmal és a FlyBalaton repülőtérrel együtt Magyarország meghatározó idegenforgalmi holdingja lett.
A Magyar Turisztikai Holding Zrt. tavaly decemberben alakult meg az SCD Group Zrt. idegenforgalmi portfóliójára alapozva, és a Hunguest Hotels Zrt. opciós jogának megszerzésével. Megalakulásakor mintegy 50 milliárd forintra becsült vagyonnal rendelkezett, és a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák mintegy 10 százalékát tudhatta magáénak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.