Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az amerikai adósságkorlát emelése körüli izgalmat kedden már háttérbe szorították az euróövezeti államadósság-válság és a világgazdaság legújabb fejleményei, így a nyugat-európai értéktőzsdék fő mutatói tovább zuhantak.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos visszalépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 1,61 százalékos napi csökkenéssel 1.050,74 ponton, közel egyéves mélyponton zárt, 6,32 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Harmadik napja esett, miután a múlt hetet 2,42 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt.
Kedden minden lefelé mutatott: a nyersanyagipari részvények estek a rosszabbodó világgazdasági kilátások miatt, amelyeket a pénteken megjelent, vártnál gyengébb második negyedévi amerikai GDP-adatok, a hétfőn világszerte kiadott, lassuló feldolgozóipari teljesítménymutatók, majd az amerikai lakossági fogyasztás két éve első havi csökkenéséről kedden megjelent adatok jeleztek. A bankrészvények átlagosan 26 havi mélypontra süllyedtek - 2,3 százalékos átlagos napi veszteséggel -, miután a legnagyobb francia bank, a BNP Paribas vártnál rosszabb eredményt jelentett a második negyedévről, főleg a görög államdósság-papírok értékvesztése okozta leírás miatt.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 kedden 56,04 pontos, 0,92 százalékos romlással 5 718,39 ponton zárt, 3,08 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. A frankfurti DAX-30 157,23 pontos, 2,26 százalékos mínusszal 6 796,75 ponton végzett, 1,70 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. Párizsban a CAC-40 65,26 ponttal, 1,82 százalékkal 3 522,79 pontra süllyedt, ez 7,41 százalékkal kevesebb az év véginél. Varsóban a WIG20 1,55 százalékkal 2 660,37 pontra fogyatkozott. A Mol 296,00 zlotyn nyitott és így is zárt, 1,56 százalékkal olcsóbban, mint hétfőn. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,78 százalékkal, az S&P-500-as 1,06 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,87 százalékkal volt a hétfői záró alatt.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj reggel 26 centtel, estefelé 16 centtel volt olcsóbb a hétfői zárónál, hordónként (159 liter) 116,65 dollárnál tartott. Napközben 115,60-118,50 dollár között mozgott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott, annál drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 84 centet vesztett, 94,05 dollárra. Május 2-án új idei csúcsot döntött 114,81 dolláron, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember elseje óta. Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 968,75 dollár volt Londonban estefelé, 2,00 dollárral olcsóbb a hétfői zárónál. A rossz hírek az olajpiacot is fékezik, de napközben a devizapiaci bizonytalanság időnként okozott kisebb-nagyobb árugrásokat is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.