Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A piaci feszültségek ellenére Olaszország pénzügyi rendszere továbbra is stabil – közölték a vezető beosztású olasz tisztségviselőkből álló Pénzügyi Stabilitási Bizottság keddi válságtanácskozása után.
A testület azért ülésezett, mert az elmúlt napokban a banki részvények jelentős mértékben estek, miközben az olasz államkötvények hozamai az elemzők által kritikusnak tartott 7 százalékos szint közelébe, 6 százalék fölé emelkedtek.
A bizottság kedd esti közleményében úgy fogalmaz: "annak ellenére, hogy egyenletesen csökken az államadósság szintje, a nemzetközi bizonytalanság által okozott feszültségek jelentkeznek Olaszországban". A testület ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olasz bankszektor és a pénzügyi rendszer a tőketartalékok növelésére és a likviditás biztosítására tett intézkedéseknek köszönhetően stabil.
Az ülésen Giulio Tremonti gazdasági miniszter mellett az olasz központi bank elnöke, a pénzpiaci szabályozó Consob, valamint a biztosítási felügyelet ISVAP elnöke vett részt.
Kedden az irányadó, 10 éves lejáratú olasz államkötvényeknek a hasonló német papírokhoz mért hozamfelára történelmi csúcsra, 385 bázispontra szökött.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.