Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jó esély van arra, hogy még idén eltörlik a parkolóházak gázüzemű autókra vonatkozó tiltását, „legalábbis a korszerűbb rendszerek esetében” – írja a szerdai Napi Gazdaság.
Az utóbbi időben olyan lerobbant autókat is átalakíttatnának gázüzeművé, amelyek talán kevesebbet érnek, mint a munka ára. Korábban ilyen nem fordult elő − mondta a lapnak Turányi Péter, egy autógázzal foglalkozó cég vezetője. A változó forgalom az utóbbi időben némileg visszaesett az érdeklődés az autógáz iránt, sokan visszamondták a megrendelést, a kereslet az aktuális anyagi lehetőségektől függ – tette hozzá.
Az utóbbi hónapokban csökkenő keresletről számolt be a Napi Gazdaságnak Kovács Tamás, egy másik műhely vezetője is, aki szerint egy megfelelően átalakított autó jó reklámot csinál a gáznak, a szakmailag kifogásolható vállalkozások azonban inkább elveszik az emberek kedvét ettől a beruházástól.
Az autógázpiacot kedvezőtlenül befolyásolja az autóhasználat csökkenése, sok autós inkább leteszi járművét, és nem költ további 200 ezer forintot a hatékonyabbá tételére − ezt már Falk Zsigmond, egy harmadik autógázszerviz vezetője mondta. Pedig a befektetés szerinte viszonylag gyorsan, 1,5-2 év alatt megtérül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.