Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az előző havi 1,1 százalékos csökkenés után a vártnál nagyobb mértékben, havi szinten 0,9 százalékkal bővült júniusban a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. Éves szinten ugyanakkor 0,4 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom a májusi 1,9 százalékos csökkenés után. Elemzők 0,5 százalékos havi növekedésre és 1 százalékos éves csökkenésre számítottak.
A kedvező júniusi adat miatti piaci optimizmust tompította, hogy a növekedés szinte egészében a németországi kiskereskedelmi forgalom bővülésének volt köszönhető. Az euróövezet legnagyobb gazdaságában 6,3 százalékkal nőtt havi szinten a forgalom, miközben Belgiumban 1,0 százalékkal, Spanyolországban pedig 0,5 százalékkal csökkent. Írországban nem változott, Portugáliában pedig 0,9 százalékkal nőtt májushoz képest a kiskereskedelmi forgalom.
Az Európai Unió egészében havi szinten 0,7 százalékkal nőtt, míg éves szinten 0,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
Az euróövezetben az élelmiszerek és dohányipari termékek forgalma az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal emelkedett, míg a nem élelmiszeripari termékeké 1,0 százalékkal nőtt. Éves szinten rendre 0,2 százalékkal csökkent, illetve stagnált ez a mutató.
Marton van Vilet, az ING Bank elemzője szerint a magasabb élelmiszer- és energiaárak, továbbá a költségvetési megszorítások gyakorolnak nyomást a fogyasztói kiadásokra. A szakember úgy látta, hogy a második negyedév egészében 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző negyedévhez képest. Akkor 0,2 százalékkal esett a forgalom.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.