Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szeptember 1-jétől már azok a gazdálkodók is pályázhatnak támogatásokra, akik csak nemrégiben kezdek őshonos állatfajták tartásával foglalkozni. A vidékfejlesztési minisztérium ugyanis újból megnyitotta az előző kormány által 2010 januárjában lezárt rendeletet - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió műsorában.
Az őshonos fajták tartói, az elismert tenyésztőszervezet származási igazolásával pályázhatnak. Baromfiféléknél egyedenként 20-40 euróhoz lehet hozzájutni. de szarvasmarha és ló esetében akár 160-280 euró is lehet a támogatás.
A jogszabály-módosítást Koppány Gábor, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal illetékese az MR1-Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában azzal magyarázta, hogy az eredeti rendelet nem tartalmazta azt a fő célt, ami a génmegőrzés lényege, azt, hogy ezek az őshonos fajták szaporodjanak, terjedjenek. Egy fix létszámot belőttek, aki pedig 2010. január 1-je után jelentkezett, azok egyszerűen ki voltak zárva a lehetőségből – magyarázta a szakember.
A napokban megjelenő rendelettel kapcsolatban egyébként máris óriási az érdeklődés; elsősorban családi gazdálkodók és kisebb üzemek részéről.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”