Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A G7-ek pénzügyminiszterei napokon belül üljenek össze - javasolta pénteken este az olasz kormányfő, miután több mint egy hete bizonytalanság uralkodik a pénzpiacokon és a tőzsdéken a befektetőknek arra a félelmére, hogy lassul az amerikai gazdasági növekedés, az euróövezet adóssággondjai pedig nem enyhülnek.
A G7-ek pénzügyminiszterei eredetileg szeptemberben terveztek együttes ülést. Az olasz miniszterelnök azt mondta, hogy a megbeszélés célja közös terv kidolgozása a válság hatásainak leküzdésére. Silvio Berlusconi közölte azt is, hogy az olasz kormány elkezdi a reformokhoz, a kiegyensúlyozott költségvetés eléréséhez szükséges törvényi előkészületeket. Emiatt a kormány augusztusban nem megy szabadságra, és a parlament is dolgozni fog.
Az olasz kormányfő bejelentette, hogy már 2013-ban el akarják érni a kiegyensúlyozott költségvetést az eddig tervezett 2014 helyett, és alkotmányba foglalják az egyensúlyi költségvetési szabályt. Silvio Berlusconi arról is beszélt, hogy liberalizálást hajtanak végre eddig néhány zárt szektorban, és munkaerőpiaci reformot hajtanak végre.
Az olasz állampapírok és részvények hetek óta nagy eladási nyomás alatt állnak egyebek között azokra a felerősödött aggodalmakra, hogy az ország nem lesz képes kezelni hatalmasra duzzadt államadósságát, ami az egyik legnagyobb a világon, GDP-arányosan eléri a 120 százalékot az idén.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.