Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Fehér Ház egységre szólította fel a demokrata és a republikánus pártot a gazdaság és költségvetési helyzet megerősítésének érdekében.
Szombaton, egy nappal azután, hogy a Standard and Poor,s nemzetközi hitelminősítő egy fokozattal, "AA-plusz"-ra rontotta a hosszú futamú amerikai államadós-osztályzat eddigi "AAA" besorolását, Jay Carney fehér házi szóvivő közleményében úgy fogalmazott: "többet kell tennünk azért, hogy nyilvánvalóvá váljon akaratunk, elkötelezettségünk és képességünk a közös munkára a gazdasági és költségvetési nehézségekkel szembeni küzdelemben".
Barack Obama amerikai elnök fontosnak tartja, hogy a megválasztott vezetők egységbe tömörüljenek a gazdaság megerősítésének és a költségvetési fegyelem helyreállításának érdekében. Az adósságplafon megemeléséről és a költségvetési deficit csökkentéséről kötött kongresszusi megállapodás "egy lépés volt a helyes irányba". Mindazonáltal túl sokáig tartott az alkudozás, és időnként túlságosan megosztó volt - tette hozzá a szóvivő.
Carney ismét védelmébe vette Obama javaslatát, amely egyidejűleg csökkentené a kiadásokat és növelne adókat. A republikánusok mellett több demokrata párti politikus is ellenzi ezt a kezdeményezést. Obama szerint ez jelentősen csökkentené a deficitet, de ennek megvalósításához együttműködésre és kompromisszumkészségre van szükség minden fél részéről.
A következő hetekben az elnök erősen bátorítani fogja a költségvetési deficit csökkentésének kidolgozásával megbízott kétpárti különbizottságot és a kongresszus tagjait, hogy helyezzék ideológiai és politikai nézeteltéréseik fölé közös elkötelezettségüket az erősebb gazdasági fellendülés és a fenntarthatóbb, hosszú távú fiskális politika iránt - jelezte a szóvivő.
Obama szokásos szombati rádiós és internetes beszédében felszólította a kongresszust, hogy hagyja jóvá azokat az intézkedéseket, amelyek álláspontja szerint segítenek a gazdasági növekedés ösztönzésében és új munkahelyek megteremtésében. Az elnök - bár a beszédet néhány órával az S and P döntésének bejelentése előtt rögzítették - hangsúlyozta, hogy a demokratáknak és a republikánusoknak szorosan együtt kell működniük a fiskális fegyelmet helyreállító hosszú távú terv kidolgozásában.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.