Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nicolas Sarkozy francia államfő megszakította nyaralását, hogy szerdán a párizsi kormány tagjaival válságtanácskozást tartson többek között az európai és amerikai adósságkrízis okozta esetleges recessziós félelmekkel kapcsolatban - írja az AFP hírügynökség.
A francia elnök szerdán az Élysée palotában tart megbeszélést a gazdasági és pénzügyi helyzetről - közölte a köztársasági elnöki hivatal az AFP szerint. A közlemény hozzátette, hogy a megbeszélésen részt vesz a francia kormányfő, a pénzügyminiszter és a költségvetési miniszter is.
A pénzpiacokon tapasztalható negatív hangulat kissé ugyan alábbhagyott, miután az Európai Központi Bank olasz és spanyol államkötvények vásárlásába kezdett, de az amerikai és európai adósságszintekkel kapcsolatos újabb félelmek szerint esetleg egy újabb recessziós hullám indulhat el - tette hozzá az AFP.
Mielőtt megszakította volna mostani nyaralását, Sarkozy a francia riviéra egyik felkapott részén, Cape Negrén pihent családi nyaralójában, állapotos feleségével, Carla Brunival.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.