Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Rövid távon nem várható a svájci frank látványos gyengülése, így a korábban becsültnél többen vehetik igénybe az árfolyam-rögzítési lehetőséget, és bár az árfolyamkülönbség a konstrukció kidolgozása óta jelentősen nőtt, a Bankszövetség szerint a bankok képesek lennének a vártnál nagyobb gyűjtőszámlahiteleket is biztosítani.
Devizapiaci szakértők szerint nem várható a svájci frank látványos gyengülése rövid távon, sőt akár az árfolyam-rögzítési lehetőség három éve alatt is meghaladhatja a 180 forintos szintet. Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint rövid távon még tovább is erősödhet a svájci frank, akár 280 forint fölé is mehet az árfolyam, középtávon azonban a mostaninál gyengébb árfolyam várható. A frank gyengüléséhez az elemző szerint az kellene, hogy az európai adósságválság megoldásában előrelépés történjen, illetve a svájci jegybank beavatkozása is gyengítheti az árfolyamot. Hozzátette, hogy a válság kezeléséhez megvan a politikai akarat, és a svájci jegybank részéről is van szándék a beavatkozásra.
A piac rövid távon még kikényszerítheti az erősebb árfolyamszinteket, azonban hosszabb távon az alacsonyabb árfolyamot az is indokolja, hogy a jelenlegi erős árfolyam nem a svájci gazdaság erejéből következik – fejtette ki. Az MKB Bank előrejelzése szerint a svájci frank árfolyama 2012 végére 220 forintos szintre csökkenhet, ami azonban még 40 forinttal mindig magasabb a rögzítési árfolyamnál. Kondrát Zsolt megjegyezte, hogy a jelenlegi piaci helyzetben rövidebb távra nehéz előrejelzést adni, hiszen a mostani árfolyam néhány hónappal ezelőtt még az elemzők legrosszabb álmaiban sem szerepelt. Megjegyezte, hogy azoknak a devizahitelesek, akik most az árfolyamgát igénybevétele mellett döntenek, nem csak néhány hónapra, hanem hosszabb távra kell előre gondolkodniuk.
Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI-nek megerősítette, hogy bár a program kidolgozásakor ennél jóval gyengébb volt a frank árfolyama, és korábban kevesebb olyan ügyféllel számoltak a bankok, akik a rögzítés mellett döntenek, a pénzintézetek tudják kezelni a mostani helyzetet is. Elegendő a likviditásuk a nagyobb hitel nyújtására is, az is igaz azonban, hogy ezzel csökken a bankok hitelezési kapacitása. Az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankok – akárcsak a PSZÁF – a következő időszakban a késedelmesen fizető ügyfelek számának növekedésére számítanak, ezért arra kérik az ügyfeleket, hogy még a törlesztés leállása előtt keressék fel a bankot, mert nemcsak a rögzített árfolyam lehetőségével élhetnek, de valamennyi pénzintézet saját megoldásokat is kidolgozott a devizahitelesek helyzetének enyhítésére.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.