Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 353,38 pontos emelkedéssel, 18.385,87 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,96 százalékkal erősödött.
A hétfő reggeli prognózis szerint visszatért az optimizmus a piacokra, erős pozitív nyitást várnak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A gyengülő svájci frank, amelyért reggel 236-237 forintot kellett adni elsősorban az OTP-részvényekre hathat kedvezően – mondta Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője. Véleménye szerint a BUX emelkedésére erősen hat az amerikai határidős piacok felfelé mutató trendje. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a BUX 20 napos mozgó átlaga 20.450 pont, amitől még elég messze van, lesz a nap végén is a BUX.
Ugyancsak jó hangulatú kereskedésre, pozitív nyitásra számít Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is, utalva arra, hogy a svájci frankba fektetők profitrealizálása és az euró/svájci frank kiszivárogtatott árfolyamrögzítése nyomán további frankgyengülés sem elképzelhetetlen. A délelőtti pozitív hangulat után a New-York-i nyitás mutatja majd meg az irányt a délutáni kereskedésben Budapesten – tette hozzá Kuti Ákos. A BUX 285,58 pontos, 1,61 százalékos emelkedéssel, 18.032,49 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a változatlan árfolyamon záró OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 240 forinttal, 1,49 százalékkal 16.400 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 4.200 forinton zárták a kereskedést, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,24 százalékkal 490 forintra nőtt, forgalma 701 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1400 forinttal, 4,24 százalékkal 34.400 forintra emelkedett, a részvények forgalma 797 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 190 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,29 százalékkal 15.700 forintra nőtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.