szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 518,30 pontos, 2,75 százalékos csökkenéssel, 18.321,89 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Csoport elemzője az MTI-nek elmondta: a keddi kereskedésre a reggeli, vártnál gyengébb német bruttó hazai termék (GDP) adat nyomta rá a bélyegét; ismét előtérbe kerültek az eurózónával kapcsolatos aggodalmak. A magyar piac jelentős negatív korrekciót mutatott a hétfői emelkedés után, és bár a nemzetközi piacokon délutánra enyhült az eladói nyomás, a magyar részvények kevésbé tudtak "felállni a padlóról". A forint kiegyensúlyozottan, a 269-271-es tartományban mozgott az euróval szemben fűzte hozzá Varga Zoltán.

Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: az elmúlt napok emelkedése után lefelé korrigáltak a piacok, a lejtmenetet a vártnál rosszabb német, és az ugyancsak csalódást keltő magyar GDP-adat is táplálta. A vártnál jobb gyorsjelentést közlő Mol lendületesebben kezdte a napot a többi nagy papírnál, de később mégis lefelé csordogált az árfolyam, profitrealizálás kezdődött. Az üzletkötő elmondta: délután jó makroadatok érkeztek például a vártnál jobb ipari termelési adat az Egyesült Államokban , így a nyugat-európai értéktőzsdék csökkentették veszteségüket, visszakapaszkodtak a mélypontról. Ezt ugyanakkor a magyar piac nem tudta "lekövetni", más európai börzéket kissé alulteljesítve zárta a napot.

A Mol 650 forinttal, 3,71 százalékkal 16.850 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 3,37 százalékkal 4.300 forintra esett, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,18 százalékkal 504 forintra gyengült, forgalma 774,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 680 forinttal, 1,96 százalékkal 34.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 435,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 41,9 millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,92 százalékkal 15.300 forintra csökkent.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.508,19 ponton zárt kedden, ez 22,76 pontos, 1,49 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!