Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A második negyedévben tovább zsugorodott a lappiac, a példányszám csökkenés a vidéki napilapoknál mérsékeltebb ütemű volt, mint az országos terjesztésű újságoknál – írja a Napi Gazdaság. A Matesz adatai szerint a közéleti hetilapok példányszáma is csökkent.
A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) adatai alapján a közéleti napilapok közül szinte mindegyikből kevesebbet adtak el, mint az első negyedévben, a Népszabadságból például naponta alig több mint 64 ezret értékesítettek, míg az első negyedévben több mint 67 ezret. A Magyar Nemzet értékesített példányszáma is tovább csökkent, az első negyedévi 47 ezerről kevesebb mint 46 ezerre. A Népszavából átlagosan naponta 19 ezret adtak el, csaknem ötszázzal kevesebbet, mint egy negyedévvel korábban. Magyar Hírlapból az előző negyedévi 11,8 ezer példánya után a második negyedévben átlagosan 11,1 ezret értékesítettek naponta.
Ugyanakkor a vidéki lapok közül például a Kisalföld eladott példányszáma még most is csaknem 69 ezer volt, szinte megegyezett az első negyedévivel, az Észak-Magyarország pedig némileg növelni is tudta eladását, 42 800 példányra.
A bulvárlapok piaca vegyesen változott: a Blikk növelni tudta eladásait, 180-ról 186 ezerre, míg a Bors példányszáma mintegy 2 ezerrel csökkent, 82 ezerre. A Best heti átlaga az első negyedévi több mint 110 ezerről valamivel több mint 98 ezerre mérséklődött. A Hot! is háromezerrel zsugorodott, bár még így is csaknem 82 ezret adtak el belőle minden héten a második negyedévben. Story magazinból 227 ezret adtak el hetente az első negyedévben, ez 210 ezerre csökkent.
A közéleti hetilapok közül a HVG az elmúl negyedév 65 ezres példányszáma után a másodikban 62 ezres átlagot tudott hozni. A Heti Válasz 17,9 ezres pédányszáma 17,1 ezerre csökkent. A tulajdonosváltáson átesett Figyelő példányszáma 12,7 ezerről 11,8 ezerre esett vissza. A Vasárnapi Hírek közel 32 ezres példányszáma 30 ezerre csökkent.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.