Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Júliusban fél százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. A szakértők ennél szerényebb, 0,3 százalékos növekedésre számítottak.
Júniusban még 0,2 százalékkal csökkentek az árak a májusi 0,2 százalékos emelkedést követően.
A tizenkét havi infláció 3,6 százalék volt júliusban – derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtöki közleményéből.
A szélsőségesen ingadozó energia- és élelmiszerárak nélkül számolt júliusi maginfláció 0,2 százalék volt, a júniusi 0,3 százalék után. A szakértők is 0,2 százalékra számítottak. Éves összevetésben 1,8 százalék volt a maginfláció, az amerikai központi bank (Fed) által meghatározott 2 százalékos célsávon belül maradt.
A havi alapon számolt infláció emelkedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy az energiaárak 2,8 százalékkal, azon belül az üzemanyagárak 4,7 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal emelkedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.