Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelenleg is tárgyal külföldi befektetői csoporttal, és átalakulva, jóval kisebb alapterületű áruházakban még megmaradhat az Electro World - mondta Nagy Károly András a cégcsoport vezérigazgatója pénteken.
Az elektronikai áruházakat önálló kft-k formájában üzemeltető cégcsoport azért lett fizetésképtelen, mivel kivonult mögüle az angol befektető, illetve a válság miatt visszaesett a forgalom - vázolta a helyzetet Nagy Károly András. A márkanév önmagában ér annyit, hogy vevőt vonzzon, mivel egy új név kiépítése évekig tart és költséges - tette hozzá a vezérigazgató. Az új koncepcióban azonban Budapesten legfeljebb ezer, vidéken pedig pár száz négyzetméteres lehet egy áruház, ettől nagyobb terület költségét nem lehet kifizetni a forgalom hasznából.
Egy csütörtöki hír szerint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt fontolgatja, hogy felszámolási eljárást indít az Electro World ellen. Az érdekképviselet közlése szerint a sorra bezáró üzletek miatt megszűntek a munkahelyek, a dolgozók fizetés és végkielégítés nélkül maradtak, de a munkaviszony megszüntetésének keretei is rendezetlenek. Kifogásolták azt is, hogy februártól nem kapták meg a munkabérekből levont tagdíjakat.
Nagy Károly András közlése szerint 86 ezer forintról van szó, amelyet a napokban átutalnak a szakszervezetnek. A megszűnt munkaviszonyú dolgozók is még augusztusban megkapják a szükséges dokumentumokat, hogy még a kedvezőbb szabályok szerint jussanak segélyhez.
Mindkét késedelem oka az, hogy az Allee Bevásárlóközpontban bérelt irodáikból a bérbeadó augusztus elején kiköltöztette a cég központját, és ez adminisztrációs nehézséggel jár - tette hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.