Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Amerikai és európai versenytársaival szemben igen sikeres első félévet tudhat maga mögött a kínai bankszektor – derül ki a héten közzétett jelentésekből.
Az öt legnagyobb kínai pénzintézet első féléves nyeresége meghaladja a tizennégy legnagyobb amerikai és európai versenytársának összesített eredményét. Az öt legnagyobb közül kettő, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) és a Kínai Mezőgazdasági Bank (ABC) is rekordprofitot könyvelt el az első hat hónapban. Az idén nyugat-európai jelenlétét erősítő ICBC nettó nyeresége 29 százalékkal, 109,5 milliárd jüanra (3221 milliárd forint) nőtt, az ACB nyeresége 66,6 milliárd jüan (1959 milliárd forint) volt.
A sanghaji üzleti lapok pénteki jelentése alapján tíz másik kereskedelmi bank is a várakozásokat jóval meghaladó félévet zárt, s átlagban éves szinten több mint 30 százalékos profitnövekedést könyveltek el. A felülteljesítő pénzintézetek közt szerepel a Kínai Fejlesztési Bank (CCB) és a Magyarországon is jelen lévő Bank of China (BoC), mellettük kisebb bankok, többek közt a Minsheng Bank és a Sencseni (Shenzen) Fejlesztési Bank is helyet kapott. Utóbbi kettő eredménye a legjobb: 2010 első félévéhez képest profitjukat idén 56,98 és 56 százalékkal növelték.
A kínai központi bank az infláció megfékezésére kétszer emelt kamatot 2011 első félévében, a túlzott likviditás lekötésére pedig a bankok kötelező tartalékrátáját is megemelte. Az intézkedések a hitelezésre felhasználható pénz mennyiségének csökkenését eredményezték, ami a banki kamatlábak emelkedését vonta maga után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.