Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Több száz polgármester tiltakozott hétfőn Milánóban az olasz kormány új költségvetési megszorító tervében kilátásba helyezett súlyos elvonások ellen.
Az olasz zászló színeiből készült vállszalagot viselő városvezetők előbb tanácskozást tartottak, majd a város központján keresztül a világhírű Scala operaház előtti térre vonultak.
Flavio Tosi, az észak-olaszországi Verona polgármestere, aki a kormánykoalícióban részt vevő Északi Liga színeiben került a tisztségbe, arra szólított fel, hogy csökkentsék a központi kormány költségeit.
Giuliano Pisapia, Milánó baloldali városvezetője azt mondta, hogy egyetlen jobboldali vagy baloldali polgármester nem engedheti meg az alapvető szolgáltatások megvonását a polgároktól.
Juri Mazzanti, az északnyugat-olaszországi Santo Stefano di Magra város elöljárója felelőtlennek minősítette a kormány megszorítási tervét, amely nem hagy más lehetőséget, mint vagy az adók emelését vagy a szolgáltatások megszüntetését.
Silvio Berlusconi kormányfő és Umberto Bossi, a koalíciós partner Északi Liga vezetője ezzel egy időben a Milánó közeli Arcore településen találkozott, hogy módosításokat végezzenek az augusztus 12-én sürgősséggel elfogadott, két év alatt végrehajtandó 45,5 milliárd eurós megszorítási tervben.
A két politikus esetleg dönthet arról - ahogy azt az Északi Liga követeli -, hogy csökkentik a településektől kért áldozatokat és növelik az áfa mértékét. Az újabb megszorítási terv kiegészítése a július közepén már elfogadott, 3 év alatt 48 milliárd eurós megtakarítást célzó csomagnak.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.