Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A borús gazdasági kilátások ellenére fenntartja a termelést valamennyi magyarországi egységében a Richter - mondta a Dow Jones hírügynökségnek szerdán Budapesten Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója.
Bogsch Erik fenntartotta azt a korábbi előrejelzését, hogy a cég bevételei Magyarországon stagnálni fognak az idén. A jövő évre vonatkozó prognózist majd akkor ad, amikor a cég 2012 elején közzéteszi 2011-es eredményeit.
A vezérigazgató jelezte, hogy a Richter az üzletmenet fellendülésére számít a FÁK-országokban és Oroszországban, Lengyelországban és Romániában, valamint fontosabb uniós piacain, és ez ellensúlyozni tudja a magyarországi forgalom stagnálását illetve a forgalomcsökkenést az Egyesült Államokban.
A társaság azonban vizsgálja a terjeszkedési lehetőségeket azokban az országokban is, amelyekben eddig még nem vetette meg a lábát. Ezek közé tartozik Franciaország, Nagy-Britannia és a Benelux térség.
Bogsch Erik az interjúban kitért arra is, az Európai Uniónak jobb kutatás-fejlesztési politikát kell folytatnia ahhoz, hogy Európában tartsa a gyógyszergyárakat, és ne hagyja azokat "elcsábulni" a kedvezőbb feltételeket kínáló ázsiai országokba. "Dél-Korea és Tajvan különösen erős versenytárs India és Kína mellett" - fejtette ki a Richter vezérigazgatója.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.