Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Manapság komoly sikernek számít, ha egy irodalmi vagy társadalomtudományi havilap 600-800, netán ezer példányt el tud adni.
Széles választék és alacsony példányszám jellemzi a mai folyóirat-kínálatot. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben akár 10 ezernél is több fogyott egy-egy akkor felkapott kiadványból – például a Valóságból –, a tartalmon és az állam által teremtett monopolhelyzeten túl a mesterségesen alacsonyan tartott árnak köszönhetően.
Manapság komoly sikernek számít, ha egy – jellemzően 400-800 forint közötti összegért kínált – irodalmi vagy társadalomtudományi havilap 600-800, netán ezer példányt el tud adni. S még ez is csalóka adat, hiszen a könyvtárakba kerülő folyóiratok egy részét az NKA fizeti ki, a szakmai kollégium pályázatán például az idén a 300-350 bibliotéka részére szerez be folyóiratokat.
A takarékoskodás ellenére úgy kalkulálható, hogy egy ezer példányban megjelenő havi folyóirat évente átlagosan 15-25 millió forintba kerül. Ennek jó része – különösen az irodalmi lapoknál – az NKA-tól származik. Így aztán nem csoda, hogy az állami forrásokért folyó küzdelem gyakran politikai színezetet kap, és az, hogy melyik lap mikor és mennyi pénzt kap, függ a pénzosztó testületek személyi összetételétől is.
További részleteket a HVG e heti számában olvashatnak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.