Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Orbán Viktor és Matolcsy György tegnapi bejelentésébe a bevételnövelésen túl egy kis országimázs is "belecsúszott": az aromásított szeszes italok adója ugyanis nem öt, hanem ötven százalékkal lesz magasabb, ami azt jelenti, hogy a kormány deklaráltan támogatni akarja a pálinkapiacot – írja a Napi Gazdaság.
Várható, meglepő és aggasztó is volt egyben a miniszterelnök és Matolcsy elképzelése az adóbevételek alakulásával kapcsolatban – írja a Napi Gazdaság. Várható volt a jövedéki adó emelése, azt kellett tisztázni, hogy a cigaretta vagy a gázolaj éppen mennyivel kerül majd többe. A cigaretta adója hét százalékkal nő − nem tudni, hogy az egyes típusoknál hogyan differenciálódik −, az alkoholé öttel, a gázolajé pedig 110 forintra.
A bevételnövelés mellett a lap szerint egy kis országimázs is belecsúszott a tervezésbe: az aromásított szeszes italok adója ugyanis nem öt, hanem ötven százalékkal lesz magasabb, ami azt jelenti, hogy a kormány deklaráltan támogatni akarja a pálinkapiacot.
Ez azt jelenti, hogy egy ötvenfokos, félliteres pálinka adója 1380 helyett 1450 forint lesz ötszázalékos emelést követően, egy ugyancsak félliteres aromásítotté pedig 2070 forint. Hozzá kell tenni, hogy utóbbiak jóval kisebb alkoholtartalommal bírnak, vagyis az adótartalom fél literen reálisan 1200-1400 forint körül alakul, ám ez még mindig sokkal több a mostani ezer forint alatti szinthez képest.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.