Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az OTP és az FHB is azt kérte, hogy a teljes napra függessze fel a pesti tőzsde a részvényeikkel való kereskedést.
Ma már nem indul el a kereskedés az OTP és az FHB részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén. A BÉT hivatalos közelményben jelezte, hogy a papírok tőzsdei kereskedését hétfőn a kereskedés kezdetétől a tőzsdenap hátralévő részére felfüggesztik. A BÉT a kibocsátók kérése alapján szánta el magát erre a döntésre, mivel a nap során olyan bejelentések láthatnak napvilágot, amelyek jelentősen befolyásolhatják a részvények árfolyamát.
A háttérben természetesen a kormányzat ma várható, a devizahitelesek helyzetét érintő bejelentése áll. A pénteken közölt előzetes tervek közzétételét követően az OTP hatalmasat zuhant, a részvény 15 százalékos mínuszban is megfordult. Mint ismert, a Fidesz javaslata szerint a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a hitelesek, a tranzakció teljes költségét pedig a bankoknak kellene viselniük.
A BÉT közleményében korábban még arról számolt be, hogy amennyiben az OTP és FHB részvényeinek árfolyamát befolyásoló információ a kereskedési idő vége előtt a tőzsdei szabályoknak megfelelően nyilvánosságra kerül, úgy a tőzsde vezérigazgatója határozattal visszaállíthatja a kereskedését a papírokkal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.