Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Kövesdi Pétert, a Független Hírügynökség egykori alapító-főszerkesztőjét nevezte ki a Hír24 főszerkesztőjévé a Sanoma Media Budapest Zrt. – közölte a cég, jelezve, hogy az új főszerkesztő csütörtöktől tölti be a posztját.
Haintz Attila, az oldal korábbi vezető szerkesztője más feladatokat kap a Hír24 csapatán belül. Közleményük szerint szeptember 15-étől Kövesdi Péter feladata lesz a többi között, hogy a 2010 márciusában indított Hír24 portál szerepét tovább erősítse új szolgáltatásokkal és tartalmi elemekkel, továbbá koncentrálja a Sanoma hírtermékeinek jelenlétét, és azokat az integrált szerkesztőséggel működtesse.
A Sanoma nyomtatott lapjai és internetes oldalai eddig is hatalmas mennyiségű hírtartalmat állítottak elő. Ezeket szeretném egységes, olvasható, látványos és szórakoztató formában tálalni – olvasható a közleményben Kövesdi Péter nyilatkozata.
A Hír24 új főszerkesztője hét éven át alapító főszerkesztője és vezetője volt a Független Hírügynökségnek. Korábban a Sláger Rádiónál dolgozott hírigazgatóként, valamint a TV2 és RTL Klub hírműsoraiban is felelős szerkesztőként. Televíziós pályáját a Magyar Televízió Egyenleg című műsorában kezdte.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Az elnök szerint remek számok érkeztek.