Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A külföldi terjeszkedés helyett a jövőben a belső energiaellátásra, illetve az atomenergiára kell koncentrálnia a Mol csehországi partnerének, a CEZ villamosműveknek - derül ki abból az interjúból, amit a cseh miniszterelnökkel készített a Mlada Fronta Dnes című lap.
Martin Romannak, a CEZ most távozó vezérének köszönhető, hogy a külföldi terjeszkedés révén a CEZ Európa öt legnagyobb energiaszolgáltatójának egyikévé nőtte ki magát, de a vállalatnak most már Csehország energiaellátásának biztonságára kell összpontosítania - mondta Petr Necas kormányfő az interjúban.
A temelíni atomerőműben jelenleg két 1000 megawattos blokk üzemel, a két új reaktort egyenként 1000 megawatt beépített teljesítménnyel - 2020-ig kellett volna felépíteni és működésbe helyezni. Az illetékes cseh szervek azonban úgy döntöttek, hogy az időpontot öt évvel elhalasztják, egyebek mellett a kereslet pangása miatt.
A CEZ 2007 óta a Mol stratégiai partnere. A közös erőműépítésekre szóló stratégiai együttműködés keretében a CEZ 7 százaléknyi "A" sorozatú Mol törzsrészvényt vásárolt a Moltól. A napokban startolt a Mol százhalombattai finomítójának Ercsihez tartozó területén a társaság és a CEZ gázüzemű, kombinált ciklusú erőműberuházásának előkészítése. A tervek szerint 840-869 megawattnyi kapacitású áramtermelő egységet építenek 630-760 millió forintból. Az üzembe helyezés 2013 második felére, a kereskedelmi üzem megindítása 2014. április 30-ra várható.
Csehországon és Magyarországon kívül a CEZ-nek Hollandiában, Németországban, Szlovákiában, Albániában, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, Boszniában, Szerbiában és Törökországban vannak érdekeltségei.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.