Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jövő hét elején visszatérnek Athénba a Görögországnak hitelező nemzetközi trojka misszióvezetői, hogy befejezzék a tárgyalásokat a következő kölcsönrészlet folyósításáról – jelentette be a görög pénzügyminisztérium.
A tárca ezt azután közölte, hogy Evangélosz Venizelosz kedd este – immár a második egymást követő napon – telekonferenciát tartott az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank képviselőivel a tavaly májusban jóváhagyott hitel következő, 8 milliárd eurós részletének a folyósításáról.
A görög pénzügyminisztérium szerint a keddi megbeszélésen "megfelelő előrelépést" értek el, Evangélosz Venizelosz pedig a Nemzetközi Valutaalap hétvégi washingtoni éves közgyűlésén is folytatja a tárgyalásokat a hitelezők képviselőivel.
A nemzetközi pénzügyi közösség – az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank – azt várja Athéntól, hogy következetesen és szigorúan vigye végig a tavaly májusban jóváhagyott 110 milliárd eurós mentőcsomag feltételéül szabott reform- és takarékossági intézkedéseket.
Amennyiben Athén nem kapná meg a pénzt, októberben nem tudná kifizetni a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.