Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szeptember 12-én, hétfőn nyújtotta be a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely 2011. november 1-jétől emeli a gázolaj, az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adóját. Azonnal pótlólag napirendre tűzték, aznap lefolytatták az általános vitát, másnap pedig a részletest. E héten, 19-én már a módosító indítványokról szavaztak, és mivel volt, amit elfogadtak, a zárószavazást szeptember 26-án tarthatják meg.
Amennyiben a köztársasági elnök nagyon gyorsan aláírja a törvényt, akkor sem jelenhet meg a Magyar Közlönyben 28-a előtt, ami a november 1-jei hatálybalépéshez képest csak 33 nap felkészülési időt ad. Csakhogy az államháztartási törvény azt mondja: „…fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább negyvenöt – az országgyűlési képviselők általános választásának évében legalább negyven – napnak kell eltelnie”, kivéve, ha a változás kedvező.
Ezt a minisztérium is észrevette, mert ugyancsak szeptember 12-én benyújtott egy másik törvényjavaslatot, amely ezt a határidőt csökkenti 30 napra. A cikk folytatását olvassa el az Adózónán!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.