Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nincsenek tervek az euróövezeti mentőcsomagok motorjának számító Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) méretének bővítésére – jelentette ki hétfőn Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere. A német pénzügyminiszter bejelentésére az euró-dollár árfolyama az azt megelőző 1,353-ról 1,3458-ra süllyedt.
A mostani folyamat azt a célt szolgálja, hogy a július 21-i euróövezeti csúcs által meghatározott eszközökkel felruházzák az EFSF-et – mondta a közgazdász egy televíziós interjúban. "Ezt követően hatékonyan fogjuk használni ezeket, de nincs arra vonatkozó szándék, hogy bővítsük kapacitásait" – szögezte le a miniszter.
Az európai részvénypiacok hétfői emelkedését részben azok a híresztelések okozták, hogy az euróövezeti vezetők az EFSF kapacitásainak bővítésére készülnek. A Capital Economics londoni elemzőcég például úgy tudja, hogy a felmerült adósságkezelő intézkedések között szerepel az EFSF jelenlegi 440 milliárd eurós kapacitásának feltöltése 2 ezer milliárd euróra.
Mások a Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter által javasolt megoldást látják megvalósíthatónak. Geithner korábban többször is arra hívta fel az euróövezeti döntéshozók figyelmét, hogy az EFSF kapacitásait arra használják fel, hogy garanciaként szolgáljon az EKB áttételes hitelezéséhez.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.