Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Görögországban az emberek többsége úgy véli, hogy elkerülhetetlen az államcsőd, a drachma újbóli bevezetését viszont alig 20 százalék támogatja egy vasárnap megjelent felmérés szerint.
A To Vima című hétvégi lapban ismertetett közvélemény-kutatás szerint a lakosság 67,3 százaléka gondolja úgy, hogy már nem lehet elkerülni a fizetésképtelenséget, de 70 százalék szerint csődhelyzetben sem szabad elhagyni az euróövezetet. A drachma - az eurót megelőzően használt valuta - újbóli bevezetésével tízből alig ketten értenének egyet.
A reprezentatív felmérés szerint a többség - 58,9 százalék - támogatja az elbocsátásokat az állami szférából, míg a leépítéseket ellenzők aránya 40 százalékos. Az állam karcsúsításával, hatóságok, hivatalok összevonásával tízből kilencen értenek egyet.
A görögök nemcsak az államtól várnak el áldozatokat, hanem maguk is készen állnak a korábbinál nagyobb terhek viselésére, a napokban bevezetett ingatlanadó megfizetésére legalábbis 80 százalék mutat hajlandóságot, holott 75 százalék igazságtalannak tartja a négyzetméterenként évente átlagosan 4 eurós adót, amelyet az adóhatóság a villanyszámlába épít be, hogy megnehezítse az adókerülést.
Egy másik, ugyancsak vasárnap megjelent felmérés szerint a görögök 50 százaléka nagykoalíciót sürget, minden második ember úgy véli, hogy a válság csak a jelenleg kormányzó szocialisták és a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a konzervatív Új Demokrata Párt összefogásával kezelhető.
Az Ethnos című bulvárlapban ismertetett kutatás alapján a többség szerint az államcsőddel fenyegető válság egyik fő oka a Papandreu-kormány "bátortalansága", és társadalmi békére van szükség az összeomlás elkerüléséhez, a szakszervezeteknek ezért fel kell hagyni a sztrájkokkal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.