Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Átadták az amerikai Allison cég új gyártócsarnokát Szentgotthárdon. Az új üzemcsarnok megépítésére az Opel szentgotthárdi motorgyárának terjeszkedése miatt volt szükség.
Az Allison tíz éve telepedett meg Szentgotthárdon, termékei eddig az Opel üzemében készültek. Miután a motorgyár is növeli kapacitását, új helyet kerestek a szerelősoroknak az ipari parkban. A 13 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot néhány hónap leforgása alatt építették fel, az új üzemben 200 embernek adhatnak munkát.
A gyártóüzem avatásán Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár azt mondta, hogy a megfelelő szakember utánpótlás biztosítása érdekében megváltoztatják a szakképzés rendszerét: a képzés idejét lerövidítik, megtöltik tartalommal.
Lawrence E. Dewey, az Allison Transmission elnök-vezérigazgatója arról szólt, hogy nagyon elégedettek a helyi munkaerővel, az elvégzett munka megbízhatóságával és a kiváló minőséggel, amely szavai szerint alapja lehet annak, hogy Szentgotthárdon továbbra is magas minőségű termékek készüljenek.
Az Allison Szentgotthárdon gyártott Széria 3000 és 4000, valamint Torqmatic automata sebességváltóit városi autóbuszokba, áruszállító és más haszonjárművekbe, tűzoltó és mentőautókba, de kerekes katonai járművekbe is beépítik.
A gyáravatón bejelentették: hamarosan elkészül az Allison készre szerelő központja a szentgotthárdi gyárban, de már épül az új bemutató központ, valamint egy 15 hektáros próbapálya is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.