Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kósa Lajos polgármester és Tóth László, a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft. ügyvezetője hétfőn írja alá a szerződést a Debrecen belvárosában építendő kiskörút első szakaszának kivitelezésére. Az 1,1 milliárd forintos beruházás az utolsó eleme az összesen 1,9 milliárdos debreceni belvárosi rehabilitációnak.
Debrecen önkormányzata 2009-ben az Észak-Alföldi Operatív Programban a megyei jogú városok rehabilitációjára kiírt pályázaton nyert 1,45 milliárd forint uniós és kormányzati támogatást a belváros funkcióbővítésére.
Az önkormányzatnak 460 millió forint önerőt kellett vállalnia a négykomponensű programban, amelynek legnagyobb eleme a nyugati kiskörút első szakaszának megépítése.
A körút megépítésének elsődleges célja a város észak-déli irányú forgalmának javítása, hiszen a 2001-ben sétálóövezetté alakított Kossuth térről a kisebb belvárosi utcákra és a távolabb eső főútvonalakra terelődött a gépjárműforgalom.
A nyugati kiskörút új városi főútként 2x2 forgalmi sávval és két oldalon 1-1 buszsávval épül meg. Az út nyomvonala keresztezni fogja a város keleti és nyugati részei között az egyik legfontosabb összeköttetést biztosító Széchenyi utcát is.
Az építkezést hátráltatta, hogy két vesztes cég is megtámadta a kivitelezésre kiírt tendert, de a Közbeszerzési Döntőbizottság szeptember 7-én elutasította ezeket a beadványokat.
A funkcióbővítő beruházássorozat további három elemét korábban fejezték be: 2010 szeptemberében átadták a 133 millió forintból megújult Hal közt, 2010 novemberében a 198 millióból felújított Emlékkertet és Romkertet, 2011 júniusában pedig a 461 millióból kialakított Ifjúsági Közösségi Házat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.