"Komoly bank nem vonul ki Magyarországról"

Komoly nagybank nem fog kivonulni Magyarországról - mondták egybehangzóan a XXII. Vezérigazgató Találkozón résztvevő banki vezetők, akik szerint egyúttal erősödik majd a verseny a jövőben a hitelintézetek között az országban.

  • MTI MTI
Balázs László, a Magyarországi Volksbank elnök-vezérigazgatója szerint a devizehitelek kapcsán annak a nyitott pozíciónak a részbeni megoldását, amiben a bankok már régóta ültek, mintegy 3 hónap alatt kell a pénzintézeteknek végrehajtani, ez a bankrendszer idei üzemi eredményének mintegy 70 százalékát érintheti. A verseny azonban mindenképpen erősödni fog a jövőben - emelte ki.

Kozma András, a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a kérdés az, a tulajdonosok meddig tolerálják azt, hogy a magyarországi leánybankjuk enyhe lejtmenetben működik, mert nem lehet sokáig tompított üzletmenettel dolgozni.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.