szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csökkenéssel zártak a nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön.

A londoni börze fő mutatója, az FTSE-100 0,7 százalékkal 5403,38 pontra csökkent, a frankfurti DAX-30 1,3 százalékkal 5914,84 pontra gyengült, a párizsi CAC-40 1,3 százalékkal 3186,94 pontra süllyedt.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,3 százalékkal 964,58 pontra esett.

Európai tőzsdezáráskor New Yorkban a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,9 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P 500-as index 1,1 százalékos mínuszban állt.

Az európai tőzsdemutatók szerdán még kilencheti csúcson álltak, innen részben annak a hatására gyengültek csütörtökön, hogy Kína a vártnál kisebb szeptemberi külkereskedelmi többletet jelző adatot ismertetett, ami felerősítette a globális gazdaság kilátásaival kapcsolatos aggodalmakat.

Az egyik szakértő szerint a csütörtöki visszaesésben az is szerepet játszott, hogy az elmúlt napokban túl magasra emelkedtek az európai részvényárak, ami után csütörtökön kisebb korrekció volt.

Csütörtökön a bankok voltak a legnagyobb vesztesek, az európai ágazati szektor indexe 4,1 százalékkal csökkent, a legjelentősebben az olasz UniCredit árfolyama esett, 12 százalékkal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!