Hosszú huzavona után benyújtotta a kormány a korhatár előtti nyugdíjak megszűnéséről szóló törvényjavaslatot. Orbán Viktor hivatalba lépése óta többször hangoztatta, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alapot egyensúlyba akarja hozni, ezért csak annak jár majd nyugdíj, aki betöltötte a nyugdíjkorhatárt.
A törvényjavaslat szerint a korhatár előtti öregségi nyugdíjak 2012. január 1-jétől a jövőre nézve alakulnak át, „ezért visszamenőleges hatályú jogalkotásról nem beszélhetünk”. Ugyanakkor a már megállapított nyugdíjakat korhatár előtti ellátásként, a föld alatt végzett bányászati tevékenység esetén átmeneti bányászjáradékként, illetve fegyveresek esetében szolgálati járandóságként folyósítják tovább.
A nők 40 év jogosultsági idővel igénybe vehető nyugdíjkedvezményét nem érinti a változás, ők továbbra is öregségi nyugdíjat kapnak akkor is, ha nem érték még el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Továbbra is kapnak szolgálati nyugdíjat azok a volt rendvédelmi doglozók, akik betöltötték 57. életévüket.
16 százalékkal kevesebb lesz a járandóság
Akikre viszont nem vonatkoznak a fent említett kitételek, és nyugdíj helyett jövőre járandóságot kapnak, azoknak kvázi megadóztatják a nyugdíját, a 16 százalékos szja mértékével fog csökkeni az összeg, viszont jogosult lesz a családi adókedvezményre.
Nem csökkentik viszont azoknak a fegyvereseknek a szolgálati nyugdíját, akik egészségi, pszichikai vagy fizikai alkalmatlanság miatt kerültek korhatár alatt nyugdíjba, illetve ha a szolgálati nyugdíj nem haladta meg a minimálbér másfélszeresét, vagy ha a jogosult önkéntes tartalékos szerződést kötött.
Könnyített helyzetben
A rendvédelmiekkel folytatott hónapokig tartó tárgyalások után a kormány annyit engedett, hogy bizonyos kor fölött nem küldi ki a visszatérő rendőröket az utcára vagy a tűzoltókat a létrára.
A tervezett szabályozás szerint az öregségi nyugdíjkorhatár elérését 5 évvel megelőzően a hivatásos állomány tagja kérheti a nyugdíj előtti rendelkezési állományba helyezését, amennyiben legalább 30 év hivatásos szolgálati idővel rendelkezik. A rendelkezési állomány tagja nem teljesít szolgálatot, csak az Alaptörvényben meghatározott esetekben hívható szolgálatba.
Az a rendvédelmi dolgozó, aki betöltötte az 52. életévét és 25 év szolgálatot teljesített, de visszatér a nyugdíjból, könnyített szolgálatot is teljesíthet.
A rendőrségnél létrehoznák a szenior állományt. Az ott dolgozók fegyver nélküli szolgálatot látnak majd el heti 35 órában, munkaidejük pedig éjszakára nem eshet. Aki ott dolgozik, annak a nettó illetménye nem lehet alacsonyabb a részére folyósított szolgálati járandóság csökkentés nélkül számított összegénél, illetve a kötelező legkisebb munkabér havi összegének másfélszeresénél, az illetményemelés mértéke pedig megegyezik az öregségi nyugdíjemelés mértékével.
Elvehetik a járandóságot
Míg a nyugdíj kvázi alanyi jogon járt, addig a járandóság elvehető például abban az esetben, ha az illető lebukik, hogy a nyugdíj mellett feketén dolgozik, sőt ebben az esetben akár egyévi járandóságát is vissza kell fizetnie.
Elvehetik az úgynevezett szenior állományba visszatért rendvédelmistől a járandóságát, ha kifogásolható életvitele miatt vagy szándékos bűncselekmény elkövetése miatt rúgták ki.