Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Visszajöhet Magyarországra a Ryanair légitársaság, de Sármellék helyett ismét Budapestről indulhatnának a cég járatai – írja a hétfői Napi Gazdaság.
Jövőre nem várhatóak nagy meglepetések a magyarországi légiközlekedésben, legfeljebb csak a Ryanair budapesti visszatérése lehet újdonság – derül ki a cikkből. A lap emlékeztet, hogy idén megjelent itthon American Airlines, a Qatar Airways és az airBaltic. A jet2.com elindította edinburghi járatát, a Malév pedig Barcelonába indított gépeket. 2012-ben legfeljebb a járatszámok bővítéséről lehet szó.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jól indult az ősz, a reptér üzemeltetője, a Budapest Airport (BA) Zrt. arról számolt be, hogy minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálták: még az eddigi rekordnak számító 2007-es évben sem indultak és érkeztek ennyien a budapesti terminálokról, mint idén.
Idén szeptemberben több mint 894 ezer utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait, ez 5,3 százalékkal több a 2007-es rekordév adatánál.
A növekedés motorját a hagyományos, nagy nyugat-európai légitársaságok (Lufthansa, KLM, British Airways, Air France) jelentették, ebben a szegmensben 16 százalékos volt a növekedés az elmúlt évhez képest. A célállomások toplistáját továbbra is London vezeti.
Jól teljesített a Malév is szeptemberben: elsősorban a magyar légitársaság jó eredményének köszönhető a szeptemberi 12 százalékos átszállóforgalom-növekedés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.