Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Várhatóan nem hirdetik ki a baleseti adóról szóló törvényt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifák közzététele előtt, de a biztosítók ennek ellenére be tudják majd szedni - írja a Világgazdaság. Az alkuszok szerint rekordszámú fogyasztói panasz érkezhet emiatt.
Nem túl szerencsés időben dönt az Országgyűlés a baleseti adóról - írja a Világgazdaság. Ezen a címen nagyjából 30 milliárd forintnyi extra bevételhez szeretne jutni jövőre az állam, méghozzá úgy, hogy a közterhet az autósoktól a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjjal együtt szedi be, annak mértéke pedig pontosan az éves díj 30 százaléka lenne.
Csakhogy a biztosítók e hét végén már meghirdetik jövő évi díjaikat, kihirdetett törvény pedig a lap szerint addigra még aligha lesz.
Voltak olyan feltételezések, hogy a biztosítók a tarifáikba építik majd be az új adót, és ennek megfelelő díjat hirdetnek. Most azonban, mivel a hatályos jogszabályokban ilyen adó még nincs, és a biztosítók a ki nem hirdetett törvényekből nem indulhatnak ki, a közteher nélküli, nettó díjakat teszik majd közzé. Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője szerint ebből nem lesz gond, hiszen csak technikai kérdés, hogy ha megszavazták az új adót, akkor azt hogyan szedjék be a cégek. A közterhet feltételezhetően külön sorban tartják majd nyilván, és akár külön csekket is küldhetnek róla az autósoknak.
A Biztosítas.hu portál szerint megtörténhet, hogy miközben az autósok a kampányban azt hiszik, spórolnak a kötelezőjükön, a januárban hatályossá váló adó miatt megnövekedett díjakon később felháborodnak, és rekordszámú panasszal árasztják majd el a biztosítók ügyfélszolgálatait. A portál úgy tudja, a biztosítók ennek elkerülése érdekében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) fordultak iránymutatásért, ezt azonban a Mabisz határozottan cáfolta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.