Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa még az év vége előtt 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatlábát - így látják a Reuters brit hírügynökség által megkérdezett elemzők.
A megkérdezett 70 szakértő mintegy kétharmada vélte úgy, hogy az év végéig kamatot csökkenthet a frankfurti székhelyű szervezet. Ezen belül 11 már a következő, november eleji kamatdöntéskor 25 bázispontos csökkenést várt. Az elemzők közül 23-an nem számítottak arra, hogy az EKB változtat irányadó kamatlábán.
A kamatleszállítást várók közül 16-an látták úgy, hogy az év végén 1,00 százalék lesz a kamat, a jelenlegi 1,50 százalékhoz képest. A jövő év végére a megkérdezett elemzők közül 18-an 1,50 százalékos, négyen 1,25 százalékos, 41-en 1,00 százalékos, míg ketten 0,75 százalékos kamatot vártak.
Az EKB kormányzótanácsa legközelebb november 3-án tart kamatdöntő ülést. Ez lesz az első olyan ülése a legfőbb euróövezeti monetáris szervnek, amelyet az olasz Mario Draghi vezet. A jelenlegi elnököt, Jean-Claude Trichet-t nyolc éves mandátumának lejártát követően, november elsejével váltja az olasz bankár. Szakértők szerint az újonnan kinevezett központi banki elnök az első ülésen még óvatosan közelít az újabb monetáris enyhítéshez.
"Egy új elnöknek nehéz lesz meggyőznie a kormányzótanács tagjait a kamatcsökkentés lehetőségéről, amikor az euróövezeti infláció még mindig 3 százalék közelében van" - mondta Guillaume Menuet, a Citibank elemzője, aki úgy látta, hogy a szervezet decemberben 50 bázisponttal csökkenthet kamatlábán. Az EKB "2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó" inflációs célt követ.
Jens-Oliver Niklasch, az LBBW közgazdásza szerint viszont az adósságválság és a gazdasági visszaesés kockázatai jelentősebbek az inflációs veszélyeknél, így az EKB esetleg rászánja magát a kamatcsökkentésre.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.