Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Súlyos nemzetközi körülmények között a 2012-es költségvetés megpróbálja a lehetetlent, hiszen fenntartható egészségügyi és nyugdíjrendszert teremt, gazdaságfejlesztést ösztönöz és a társadalmi felzárkóztatásra is figyel - mondta Rogán Antal, a Fidesz vezérszónoka szerdán a költségvetés parlamenti vitájában.
"Egy nehéz gazdasági helyzetben, súlyos nemzetközi körülmények, óriási nemzetközi kockázatok között ez a költségvetés megpróbálja a lehetetlent: egyszerre egy fenntartható nyugdíjrendszert, egy fenntartható egészségügyi rendszert létrehozni, közben gazdaságfejlesztést ösztönözni, és ráadásul még társadalmi felzárkóztatás kihívásainak is eleget tenni" - jelentette ki Rogán Antal.
A Fidesz vezérszónoka szerint 2012-ben a legfontosabb cél, hogy Magyarország felkészüljön a bizonytalan nemzetközi helyzetből adódó kihívásokra, így a költségvetésnek is ennek megfelelően kellett elkészülnie.
Mint mondta, valóban országvédelmi költségvetésről van szó, hiszen 300 milliárd forinttal jövőre akkora tartalékot képeznek, amennyivel még költségvetés nem rendelkezett az elmúlt 20 évben. Rogán Antal helyesnek tartotta, hogy az áfaemelésből származó bevételekből is tartalékot képez a kormány és nem folyó kiadásokra költi, ahogyan azt 2006-ban a szocialista kormányzat tette.
Szerinte ez a költségvetés rossz helyzetben relatíve kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot más európai országokhoz képest, míg a 2002 és 2010 közötti kormányok egy kedvező nemzetközi helyzetben manőverezték kedvezőtlen helyzetbe az országot. Úgy vélte, hogy az ellenzéki alternatív költségvetési javaslatok a 2010-ben már megbukott az adó-és gazdaságpolitikát követik és jelentős adóemelést valósítanának meg.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
Balásy Gyula cége több mint 10 milliárd forintért bonyolítja a rendezvényeket, ehhez jöhet még a tűzijáték.