"Elérkezett az igazság pillanata. Már csak rövid ideig van meg a lehetőségünk arra, hogy elkerüljük az újabb súlyos visszaesést a foglalkoztatásban" - jelentette ki Raymond Torres, a jelentést kiadó ILO Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézete igazgatója. 

Raymond Torres, a jelentést kiadó ILO Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézete igazgatója

AP

A most megjelent, és az MTI-hez is eljuttatott, "Jelentés a munka világáról 2011: Hogyan állíthatjuk a piacokat a foglalkoztatás szolgálatába?" című kiadvány szerint a lassú globális gazdasági fellendülés drámai módon hat a piacokra. A jelenlegi irányzatok alapján legalább öt évig tart, amíg a fejlett gazdaságokban a foglalkoztatás eléri a válság előtti szinteket, ami a tavalyi jelentés előrejelzéséhez képest egy évvel későbbi időpontot jelent.

A tanulmány rámutat, hogy a következő két évben 80 millió új munkahelyet kellene teremteni ahhoz, hogy visszatérhessünk a válság előtti foglalkozatási rátákhoz, a növekedésnek az utóbbi időben mutatkozó lassulása azonban arra enged következtetni, hogy a világgazdaság a szükséges munkahelyeknek csak a felét képes megteremteni.  

A jelentés felállít egy új, "társadalmi nyugtalansági" indexet is, amely jelzi a munkahelyhiány miatti elégedetlenség szintjét. Leírja, hogy a vizsgált 118 országból több mint 45-ben nő a társadalmi nyugtalanság esélye. Különösen igaz ez a fejlett gazdaságokra, nevezetesen az EU-ra és az arab régióra, és kisebb mértékben Ázsiára is. Ezzel ellentétben, változatlanul kevésbé fenyegeti a társadalmi nyugtalanság veszélye Fekete-Afrikát és Latin-Amerikát. 

A tanulmány szerint a fejlett gazdaságok közel kétharmada és a feltörekvő és fejlődő gazdaságok fele - ahonnan rendelkezésre állnak adatok - ismét visszaesést tapasztal a foglalkoztatásban. Mindez egy már amúgy is bizonytalan foglalkoztatási helyzetben történik, ahol a globális munkanélküliség a valaha mért legmagasabb szinten áll, és az egész világot tekintve több mint 200 millió embert érint

A jelentés három okot említ, amelyek miatt a gazdaság jelenlegi lelassulása különösen súlyos hatással van a foglalkoztatási helyzetre. Először is, a válság kezdetéhez képest a vállalkozások jelenleg kedvezőtlenebb helyzetben vannak az alkalmazottak megtartása szempontjából. Másodszor, ahogyan növekszik a nyomás a költségvetési megszorítások elfogadására, a kormányok egyre kevésbé hajlandók a foglalkoztatatási és jövedelemtámogatási programok fenntartására, illetve újabbak bevezetésére. Harmadszor pedig - a nemzetközi politikák koordinálásának hiánya miatt - az egyes országok arra kényszerülnek, hogy elszigetelten cselekedjenek.   

A jelentés megállapítja, hogy az elérhető adatokkal rendelkező 118 országból 69 országban nőtt azoknak az aránya, akik 2010-ben életszínvonaluk romlásáról számoltak be 2006-hoz képest. 

A felmért 99 ország felében a válaszadók azt állítják, hogy nem bíznak az országuk kormányában. 2010-ben a fejlett országok több mint 50 százalékában az emberek arról számoltak be, hogy elégedetlenek a számukra elérhető, méltányos foglalkoztatást jelentő álláslehetőségekkel (Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Szlovéniában és Spanyolországban a válaszadók több mint 70 százaléka fejezte ki elégedetlenségét).

Ugyanakkor a jelentés rámutat, hogy a tanulmányozott országok 83 százalékában nőtt 2000 és 2009 között a profit részesedése a GDP-ből. A fejlett országokban a nem pénzügyi vállalatok körében a vállalati profitok növekedése az osztalék-kifizetések jelentős emelkedéséhez vezetett (2000-ben ezek a profitok 29 százalékát jelentették, 2009-ben pedig a 36 százalékát), és nagyobb arányú pénzügyi befektetéseket eredményezett (globálisan az 1995-ös, a GDP 81,2 százalékának megfelelő összeg 2007-re a GDP 132,2 százaléka lett). 

Az élelmiszerárak volatilitása az előző öt évhez képest megduplázódott 2006 és 2010 között, ráadásul a pénzügyi befektetők nagyobb hasznot húztak az árak hullámzásából, mint az élelmiszer-termelők.

A jelentés felszólít a foglalkoztatást előmozdító programok fenntartására, és bizonyos esetekben megerősítésére, miközben arra figyelmeztet, hogy az államadósság és hiány csökkentésére irányuló erőfeszítések sokszor aránytalan mértékben a munkaerőpiacokra és a szociális intézkedésekre irányulnak. 

Végül megállapítja, hogy az a "bölcsesség", amely szerint a bérek visszaszorítása munkahelyteremtéshez vezet, alaptalan mítosz, és felszólít egy átfogó, és a jövedelmek által vezérelt fellendülési stratégia kialakítására.