Antonisz Szamarasz visszautasította Jeórjiosz Papandreu kormányfő felhívását egy kétpárti átmeneti kormány megalakítására. Utóbbira néhány órával korábban tett javaslatot a miniszterelnök. Szerinte a márciusig hivatalban maradó átmeneti kormány lenne hivatott végrehajtani azt a takarékossági programot, amelyet az Európai Unió írt elő az Athénnak nyújtandó újabb pénzügyi mentőcsomag fejében.A konzervatív ellenzék vezére viszont ragaszkodik ahhoz, hogy december elején rendezzenek rendkívüli parlamenti választásokat Görögországban. "Nem kérünk helyet az ő (átmeneti) kormányában. Egyetlen dolgot akarunk: azt, hogy (Papandreu) mondjon le, mivel veszélyessé vált országunk számára" - jelentette ki Szamarasz.Szombaton délelőtt Papandreu megkezdte a tárgyalásokat Karolosz Papuliasz államfővel egy nemzeti egységkormány létrehozásáról, amelyet nem ő irányítana, s amelynek feladata az lenne, hogy kivezesse az országot a mély gazdasági és politikai válságból.Papandreu kijelentette: azért akar egységkormányt létrehozni, hogy elkerülje az általa katasztrofálisnak tartott előre hozott választásokat. "Minden tőlem telhetőt megteszek egy széles együttműködésen alapuló kormány létrehozásáért" – jelentette ki Papandreu az elnöki palotában a televíziós kamerák előtt."Nem vagyok a székemhez ragasztva, és minden erőfeszítésemmel azon leszek, hogy országunk elkerülje a választások kalandját" – mondta a kormányfő az elnököt üdvözölve, mielőtt megkezdődött volna a zárt ajtók mögötti tárgyalás. "A megegyezés hiánya nyugtalaníthatja európai partnereinket abbéli szándékunkat illetően, hogy az euróövezetben kívánunk maradni" – tette hozzá Papandreu, akinek kormánya az éjjel 153 szocialista képviselő támogatásával kapott bizalmat a parlamentben.Papuliasz elnök hangsúlyozta, hogy a politikai válságból kivezető egyetlen út a pártok közötti konszenzus. Szombat esti hír szerint az államfő vasárnap fogadja hivatalában a konzervatív ellenzék vezérét, Szamaraszt.Eddig az Új Demokráciából kivált két kisebb párt, a Jeórjiosz Karacaferisz vezette szélsőjobboldali LAOSZ és a liberális Dora Bakojannisz vezette Demokratikus Szövetség közölte, hogy kész a tárgyalásokra. A megszorításokat ellenző kommunisták és radikálisok ismételten előre hozott választásokra szólítottak fel.AP
A görög ellenzék nem kér Papandreu ajánlatából
A görög ellenzék fő erejét képező párt, az Új Demokrácia vezére szombaton megismételte mielőbbi választások kiírását célzó követelését, egyúttal lemondásra szólítva fel a baloldali miniszterelnököt.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
„Ebben a helyzetben nem tehettünk mást” – Magyar Péter hosszan reagált Feledy Botond felmentésére
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.