Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Lengyel Olajbányászati és Gázipari Vállalat a stockholmi döntőbírósághoz fordult hétfőn az orosz Gazprom nagyvállalattal szemben fennálló árvitája miatt.
A lengyel konszern közleménye szerint a gázpiacon megváltoztak a feltételek, és a Gazpromnak csökkentenie kellene a földgáz árát. A cég azt várja a stockholmi testülettől, hogy állapítsa meg, nem túlságosan magas-e az orosz gázóriás által megszabott ár.
A Lengyel Olajbányászati és Gázipari Vállalat illetve a Gazprom közötti megállapodás lehetővé teszi a stockholmi döntőbírósághoz való fordulást, ha az ár újratárgyalására vonatkozó követelés benyújtásától számított fél éven belül nem tudnak megállapodni egymással.
Michal Szubski, a lengyel vállalat elnöke közölte, hogy a döntőbírósági eljárás érdemi része 2012 januárjában indulhat meg, de nem látható előre, az ügy mikor ér véget. Az elnök a PAP jelentése szerint hangsúlyozta: a per gyors lezárása nemcsak a lengyel, hanem az orosz nagyvállalat érdeke is, mert ha a Gazprom veszít, rövidebb időszakért kell visszautalnia a felárat. A döntőbírósági eljárás ellenére a két cég közötti ártárgyalások - a Gazprom szerint konzultációk - mindazonáltal folytatódnak.
Waldemar Pawlak lengyel gazdasági miniszter, miniszterelnök-helyettes és Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes tavaly megállapodást írt alá arról, hogy a Gazprom körülbelül 2 milliárd köbméterrel növeli lengyelországi gázszállításait. 2010-ben a Lengyel Olajbányászati és Gázipari Vállalat körülbelül 9 milliárd köbméter orosz földgázt vásárolt, amely a teljes import 90 százaléka. Lengyelország évente nagyjából 14 milliárd köbméter földgázt fogyaszt.
A Gazprom álláspontja szerint a tavalyi megállapodás három évig érvényes, és csak ezután lehet a feltételeit újratárgyalni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.