„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Görögország idei államháztartási hiánya nagyobb lesz az eddig vártnál - jelentette be a görög miniszterelnök hétfőn.
A görög miniszterelnök hétfőn a parlamentben mondott beszédében az euróövezet államainak október 27-i csúcstalálkozóján elfogadott döntések megvalósítását nevezte kormánya "elsődleges feladatának". Lukasz Papademosz azt mondta, hogy Görögország már teljesítette azokat a feltételeket, amelyek a 110 milliárd dolláros mentőcsomag újabb, 8 milliárd eurós részlete átutalásához szükségesek.
Az adósságválsággal küszködő ország gazdasága már harmadik éve zsugorodik, és még jövőre, sőt azután sem látszik a kibontakozás: az Európai Bizottság nemrég közzétett elemzése szerint csak 2012 utolsó negyedévében lesznek érzékelhetők a gazdasági élénkülés első jelei. Az idén 5,5 százalékos, jövőre 2,8 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál a bizottság Görögországban.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.