Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), további három együttműködő szakszervezeti konföderációval egyeztetve 94 módosító javaslatot juttatott el a parlamenti pártok frakcióvezetőihez a Munka törvénykönyve tervezetének megváltoztatása érdekében - közölte Borsik János hétfőn Egerben.
Az ASZSZ elnöke sajtótájékoztatón rámutatott: a tervezetben megfogalmazott szabályozás megalázó helyzetbe hozza a munkavállalókat, ezért bejelentette, amennyiben az Országgyűlés nem fogadja el javaslataikat, nemzetközi szervezetekhez, az Európai Unió és az ENSZ megfelelő szerveihez fordulnak. A jogszabály 4 millió ember mindennapi életét érinti - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető elmondta: a legfőbb kifogásuk a tervezettel szemben, hogy amennyiben változatlan formában lép hatályba, a munkavállalók keresetcsökkenéséhez vezet, továbbá a munkaszerződéseket munkajogi helyett polgárjogi jellegűvé teszi, illetve korlátozza a szakszervezeti tevékenységet.
Közlése szerint a délutáni és az éjszakai műszakpótlékok átalakítására vonatkozó elképzelés, illetve a túlórák kompenzálásának új szabályozása a kormányzati nyilatkozatok ellenére is keresetcsökkenést okoz. A munkaszerződéseket oly módon kívánja szabályozni, mintha az két egyenrangú fél között létrejövő kontraktus volna, holott vitathatatlan a munkáltatók előnye a gazdasági és jogi érdekérvényesítésben.
A kormány kihúzná a munkahelyi szakszervezeti munka alól a talajt a szakszervezeti tisztségviselőknek adható munkaidő- kedvezmény csökkentésével és azzal, hogy szűkíti azon tisztségviselők körét, akik erre jogosultak lehetnek - sorolta Borsik János. Szintén kifogásolják, hogy két heti szabadságot egyben csak eltérő megállapodás hiányában volna kötelező kiadnia a munkáltatónak, illetve hogy a rendes szabadság egyharmadát nem a tárgyévet követő március 31-ig, hanem csak december 31-ig volna kötelező kiadni. A túlmunka után járó bér kifizetését pedig halaszthatná a munkáltató a tárgyévet követő év végéig.
Hangsúlyozta, hogy már az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetéséről meghozott döntéskor az ENSZ munkaügyi szervezetéhez (ILO) fordultak, amely válaszában sürgeti a magyar kormányt, hogy folytasson érdemi társadalmi párbeszédet a munkaügyi törvények reformjáról.
Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a törvény általános vitájakor a fideszes Turi-Kovács Béla is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány ne ellenségként, ellenfélként, hanem partnerként tekintsen a szakszervezetekre. Az elnök felidézte, hogy a jelenleg hatályos Munka törvénykönyvét 1992-ben széles körű társadalmi egyetértés nyomán fogadta el az Országgyűlés, hiszen az Országos Érdekegyeztető Tanács akkor azt javasolta a kormánynak, hogy a megállapodást terjessze a parlament elé.
Most további lépéseiket az határozza meg, hogy a kormányzat miként reagál a partner-szakszervezetek 94 pontos módosító javaslatára - húzta alá Borsik János.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.