Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Szijjártó Péter szerint nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal; azt mondta: "nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat és képes Magyarország arra, hogy a saját lábán álljon".
A miniszterelnök szóvivője hétfőn az MTV Ma reggel című műsorában a Demokratikus Koalíció azon felvetésére, hogy a kormánynak készenléti hitelmegállapodást kellene kötnie az IMF-fel azt mondta: nincs rá szükség.
Tavaly nagy gazdaságpolitikai vita volt erről, és akkor úgy döntöttek, nem akarják, hogy Magyarország nemzetközi pénzügyi szervezetek jóakaratától függjön. "Nem akartuk azt, hogy külföldről bármilyen nemzetközi pénzügyi szervezet diktálja a magyar kormánynak az intézkedéseket és kényszerítsen megszorításokat a magyar kormányra" - tette hozzá.
Szavai szerint akkor amellett döntöttek, hogy hiteles, átlátható gazdaságpolitikával Magyarország képes lesz magát a pénzpiacokról finanszírozni és ez "így is lett". A döntés helyességét támasztja alá Szijjártó Péter szerint az is, hogy 2004 óta először sikerül 3 százalék alá csökkenteni az államháztartás hiányát Magyarországon. Az államadósság csökkentésére az Európai Unióban pedig idén csak két ország Svédország és Magyarország volt képes - tette hozzá. Megerősítette: a kormány az eddigi gazdaságpolitikához tartja magát.
Simor András cégügyeiről Szijjártó Péter, aki az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke is, elmondta: október közepén a költségvetési bizottság határozatban kért három dokumentumot a jegybankelnöktől. Arra voltak kíváncsiak: eladta-e Simor a ciprusi offshore cégét, hazahozta-e több százmillió forintos vagyonát, és befizette-e ezen tranzakciók után az adót.
Simor András már akkor, Szijjártó szerint furcsa hozzáállással közölte, hogy nem hajlandó nyilvánosságra hozni a dokumentumokat. Ennek megfelelő tartalmú levelet írt a házelnöknek, akinek a ciprusi cég eladásáról szóló, "állítólagos" szerződést ugyan megküldte, ám egy levélben "némiképpen fenyegető hangnemben" megtiltotta a házelnöknek, hogy azt nyilvánosságra hozza - mondta.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: egy ember biztos hogy nyilvánosságra hozhatná a dokumentumokat, a jegybankelnök maga. Hozzátette: a magyar emberek joggal kíváncsiak ezekre a kérdésekre. Simor András azonban továbbra is a titkolózást választja, ami a szóvivő szerint elfogadhatatlan. Kifejtette: a nemzeti bank és személyesen elnöke nem titkolózhat. "Nem lehet úgy vezetni a jegybankot, mint egy közfigyelem elől elzárt intézményt" - tette hozzá. Leszögezte: a monetáris politika irányításában a jegybanknak teljes függetlenséget kell élveznie, és ezt tiszteletben is tartja mindenki, ez azonban nem függ össze a feltett kérdésekkel.
Az Országgyűlés mentelmi bizottságától Szijjártó azt várja, hogy a házelnöktől ezt a dokumentumot átkérve és azt tanulmányozva tájékoztassa a számvevőszéki és költségvetési bizottságot, illetve a közvéleményt arról, hogy valóban megtörtént-e a cégeladás.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.